Pokémon-tapasztalat

Kísérletbe kezdtem. Ha már nyár van, és az embernek tenger sok ideje, a játéktervezők meg pont erre az uborkaszezonra időzítették a Pokémon Go elérését Magyarországon, gondoltam, kipróbálom, mire megyünk mi ketten, a játék és én.

Előismeret

Egész életemben keveset játszottam videó-, pc és telefonos játékokon. Általában egy-egy, azokat viszont elég hosszan, és főleg békés természetűeket. Az elmúlt fél évben pl. egy robot szabadítgattam ki különböző pályákon néha.

A Pokémon az én életemből kimaradt, én a Dragon ball-os nemzedék vagyok. Így a játék háttértörténetét - ha van -, nem ismerem. Pikachu alakja megvan, a kiáltás is a fülemben, hogy "téged választalak". Tavaly megismertem Bulbasaurt, de csak azért, mert az egyik diák a saját dolgozatára azt nyomtatott, hogy legyen mit színezni az óra végén. Az kellően helyes lény volt.

Játékot már töltöttem le és telepítettem, ez nem okozott gondot, de azért örültem, hogy sikerült.

A Pokémonnal kapcsolatban két cikket futottam át, egy indexest és egy modern iskolásat. Ez utóbbi Czékmán Balázzsal készült interjú volt, és leginkább a kiterjesztett valóság oktatási kérdései csillantották fel a szemem.

Kezdetek

Egy szép estén indultam neki a kalandnak, az volt a cél, hogy egy hétig próbálkozom. Sikeres letöltés, indítás, karakteralkotás, egy fura professzor irányítgat. Rögtön az első 10 percben érkezett három pokéjószág, akiket a szobában kaptam el. Az egész játék alatt misztikus volt számomra, hogy mikor és miért kapom el ezeket a lényeket. Az rendben, hogy adottak a labdák, amivel rájuk kell célozni, sőt, inkább kicsit fölé, de esetlegesnek tűnt, hogy mikor kapom el. Állítólag, mikor célba veszem őket, a megjelenő zöld, sárga vagy narancs karika egyre kisebbé válásakor, a legkisebb kör megjelenésénél van a legnagyobb esély  sikeres dobásra, de erre nem esküdnék meg. Az minden esetre megkapó volt, hogy a lábamon, a laptopon vagy épp a szőnyegen parádézik egy jószág.

A folytatás

Mivel nem olvastam el pontosan, hogy mi miért van, ezért hamar ért az első meglepetés: a pokélabdák, amivel vadászni lehet, elfogynak. Meg a jószágok is. Itt jön képbe a GO része a játéknak, merthogy el kell indulni, és keresni kell 1. pokéstopokat 2. jószágokat. Ehhez egy vázlatos térkép áll rendelkezésünkre, ami mutatja, hol helyezkednek el ezek a pokéstopok. A környékünkön főleg műemlékek, szobrok, táblák, díszes kapok, házrészletek mentén, és elég sok van belőlük. Ezeknek a lényege az, hogy ha a közelükbe gyalogolsz, a telefonod kijelzőjén a hely képét megforgatva különböző tárgyakat kapsz. Többségében labdákat, de később megfejtettem, hogy fejlesztő eszközöket is. Ezek az állomások újratöltődnek, így kb. 10 perc múlva újra pörgetheted őket. Felpörgött ismerősök mesélték, hogy vannak olyan helyek a városban, ahol egymáshoz nagyon közel van több  ilyen állomás is, egész vadásztömeg alakul ott ki.

Jártadban-keltedben pedig a telefon jelzi (az enyém rezgéssel), hogy ha a közeledben van jószág, amit el lehet kapni. Ilyenkor az egyszeri felhasználó (én), megáll, összpontosít, vadászik. Valahol olvastam, hogy ilyenkor jobb, ha kikapcsoljuk az AR-t, mert különben úgy tűnik, mintha másokat fotóznánk. Azt gondolom, ha egy telefonnal célozgatunk valakire, teljesen mindegy, hogy ki van-e kapcsolva, vagy sem, az akkor is úgy látszik.

Az első vadászat egy része nagy csalódást okozott, mert a rendszer egész egyszerűen nem volt elérhető. Viszont már akkor is találkoztunk magányosan vagy többedmagukkal járkáló külföldi és magyar vadászokkal, szemünk villanásából ismertük már fel egymást. A séta közben aztán egyszer csak életre kelt a rendszer, és mégis sikerélménnyel zárult a nap.

Be kell valljam, összesen 4 napig játszottam vele folyamatosan. Főleg zöld és sárga színű állatokat kaptam el, a leggyakrabban előfordulókból elég sokat. A játéknak van egy "Lutra-album" része is, a pokédex, ami azonosítja az újonnan elfogott jószágot, és beteszi a gyűjteménybe. Minden fogásnál kapsz információt arról, hogy az adott lényed mire képes, milyen erejű. Erre azért van szükség, mert különböző csapatokhoz csatlakozhatsz, elmehetsz úgynevezett "gym"-ekbe (gyakorlatilag ez is az utcán van, a térképed jelöli), ahol egymásnak eresztheted a vadakat, egyfajta kakasviadalként. Én idáig nem jutottam el, nem volt rá igényem.

A vadászatban nem fejlődtem sokat, mikor már azt hittem, hogy simán el tudom kapni a pokékat, mindig kiderült, hogy nem. Az egyik legidegesítőbb, mikor elkapod, és mégis kiszabadul, kezdheted elölről az egészet. A másik, amikor lefejelik a dobált labdáidat a galádak. Állítólag, ha az eldobott, de sikertelen labdára gyorsan rákoppintasz, visszakapod, nekem ez nem jött be.

Tapasztalatok

A játékosi attitűdömet jelöli, hogy teljesen kielégített az, hogy gyűjtögettem a vadakat. Nem akartam velük harcolni, nem akartam őket fejleszteni. Viszont az nem ment, amit eredetileg gondoltam, hogy majd séta közben itt-ott játszom. Ugyanis elég sok tennivaló van ebben a játékban, ami egy sétát teljesen szétszabdal. Épp ezért időigényes is. Az első két nap vadászata után már kellemetlennek éreztem, hogy az utcán ugrálok egy-egy sikeres befogás miatt. A tárgyi emlékek felkeresése motiváló volt, de igazából a pokémonok begyűjtése elvonja róluk a figyelmemet. Az igazság az, hogy jobban esett valóban figyelni a világot a telefon képernyője helyett.

Ha igazán komolyan vettem volna, és úton-útfélen szerettem volna vele játszani, mindenképpen le kellett volna valahogy küzdeni az akkumulátor-kérdést. A játék, a folyamatosan működő GPS elég hamar lemeríti a telefont. Háttérbe tenni nem lehet, az voltaképpen a kikapcsolást jelenti. Természetesen vannak tippek arra, miként lehet energiát menteni, és az ember felkészülhet plusz külső töltőkkel is, de ennyit nekem nem ért most a dolog. A tippeket használtam, igyekeztem energiatakarékos lenni, de nem több.

A játék az elején próbál motiválni, minden dologért kapsz valami jutalmat, gyorsan lehet szinteket lépni, ez klasszikus dolog, szerintem. Viszont nálam hamar kifújt, a 7. dicsőséges szintig jutottam.

Mivel sokkal többet nem adott a játék, az érdeklődésemet is elvesztettem. Közben viszont elég sok emberrel találkoztam, akivel a játék mentén szóba lehetett elegyedni, akár játékos, akár járókelő. Ez kellemes élmény volt, mint ahogy az is, hogy új útvonalakat fedeztetett fel velem. Tényleg lehet kapcsolatokat teremteni, építeni is vele, azzal meg, hogy kivisz a szobából, segít rácsodálkozni a körülötted levő világra.

A játékot érő legnagyobb vád az, hogy veszélyes. Azt gondolom, csak annyira, mint bármi más. Annyi veszélye van, mint séta közben beszélgetve nem figyelni a közlekedésre. Természetesen, beszélni érdemes és kell róla, a játékosoknak figyelniük kell a mozgásukra. De: pokémon nem bújik el az autó alatt, és nem kell elállni, hogy elkaphasd, mert virtuálisan be tudod fogni. Magánterületre, óceánba, tengerbe, Dunába, autópályára nem kell menni a jószágokért.

Mi az, ami nekem a legjobban tetszett benne? A kiterjesztett valóság. Ez nem annyira új dolog, de én most találkoztam vele, és azt érzem, hogy egészen sok ötlet lehet benne az oktatás terén is. Azt hiszem, ez lesz az a dolog, amit tovább viszek belőle.  

És nem kizárt, hogy szeptemberben menet közben azért még vadászok egyet-kettőt...